Pető Gabriella-Az Élet szép...

1. Amikor egy várva-várt csemete megérkezik egy családba , hajlamosak vagyunk az életet "lila ködön " át szemlélni. A pici gyönyörű- csak eszik és alszik, az első időben  mindenképpen. Végre egy igazi Család vagyunk!

Aztán eljön a nap, a pillanat, amikor már nemcsak eszik-alszik, hanem "véleményt is nyilvánít", egyre többet sír, és mi tanácstalanul állunk csemeténk fölött, mert fogalmunk sincs, mi baja lehet. "Most evett, büfizett is, tiszta a pelusa", akkor mi a baj. Nem minden gyermek hasfájós, még ha sír is folyamatosan. És lehet kipróbálni mindenféle "csodaszert", mire végigzongorázzuk az összeset, addigra el is múlnak a látszólag ok nélküli, sírással töltött órák.

De akkor mi lehet a pici baja?

Sokszor elmondjuk mi , gyermekorvosok is és a védőnők is, hogy a pici hihetetlen szenzorral rendelkezik, és bármilyen apró rezdülésünkre is képes akár elementáris erővel  reagálni. A pici sírása bennünk és a család többi tagjában is egy ördögi kört indít el, ami csak egyre rosszabb és rosszabb állapotot idéz elő. A bennünk keletkező feszültséget, bizonytalanságot az újszülött finom érzékelői rendkívül erősen veszik, és benne is hasonló folyamatot indítanak el. Ami pedig további síráshoz vezet, hiszen az érzéseit csak ezzel képes kifejezni felénk.  Az egyik legfontosabb dolog, amit ilyenkor tehetünk, hogy hallgatunk a belső józan eszünkre( amit természetesen időnként jó mélyre el szoktunk temetni), és megpróbálunk lenyugodni, hiszen a baba evett-büfizett-tisztában van, és még csak nem is lázas, akkor valószínűleg egyéb dolog zavarja: ez lehet a mi idegességünk, de lehet, hogy csak egy kis figyelemre vágyik. Legtöbbször a nyugalom önmagában is  csodákra képes.

A védőnővel és a gyermekorvossal részletesen át lehet beszélni egy-egy nap történéseit és legtöbbször ki is derül , hogy hol lehet a baj oka. Ne szégyelljünk kérdezni, a szakemberek is azt szeretnék, hogy kiegyensúlyozott és boldog baba-mama( baba-szülő) kapcsolat alakuljon ki az újdonsült családban.

És nem szabad elfelejtkezni a nagyszülőkről sem, akik józan tanácsaikkal segíthetnek nekünk. Nem mindig elavult, amit ők tudnak...Sőt!

2. Az állandó kétkedés önmagunkkal szemben, vajon jól csináljuk-e, jó szülők leszünk-e, mindenkinél előjön. Csupán tudatosítani kell magunkban, igen jól csináljuk, mert ösztönösen nem tudjuk máshogy csinálni. Hallgassunk a belső énünk tanácsaira, és néha tegyük félre a különböző "szakirodalmakat, a barátnőket , a netet"-most persze önmagam ellen beszélek, hisz, ha senki sem olvassa ,amit írogatok, akkor minek is?...A megérzéseink ritkán csalnak meg.